Ukránok a Csallóközben
Pataki Tamás
Olvasási idő: 15 perc
“Szeretnénk megtanítani gyermekeinknek, hogy jó és fontos dolog másokon segíteni.”
Amikor gyerekkori barátom, Attila, 2022 tavaszán elmesélte, hogy ukrán menekülteket fogadtak be, azonnal felkértem őket egy riportra. Annál is inkább, mivel az online térben többször találkoztam a menekülteket dehumanizáló narratívákkal vagy a szlovák állam által nyújtott segélyek kapcsán téves információkkal, amelyek negatív érzelmeket, menekültellenességet válthattak ki az emberekben. Attila és felesége, Kati, a Csallóközben élnek, 2022 januárjában született harmadik gyermekük, ennek ellenére a háború kitörésének napján már tudták, hogy segíteni akarnak. Szasa és Makszim párként együtt menekültek a háború elől, mivel a fiú egészségügyi okokból nem vehet részt hazája védelmében. A kommunikáció angolul, illetve szlovák-ukrán kevert nyelven zajlott. Utóbbiban Kati nagy segítségemre volt, aki kitűnő nyelvi fogékonyságról tett tanúbizonyságot: másfél hónap alatt egy alkalmazás segítségével elsajátított némi ukrán nyelvtudást, az azóta eltelt hónapok gyakorlata pedig gördülékennyé tette a beszélgetést. A következő történet nem csak az ukrán menekültekkel szembeni pozitív és szolidáris hozzáállást mutatja be, hanem annál jóval többet és emberségesebbet.
Hogyan érte a fiatal ukrán párt a háború?
Február 24. Harkiv
Alexandrát, "Szasát" telefonhívás ébreszti, emlékei szerint reggel 6 óra körül. Barátnője hívja kétségbeesetten, hogy az oroszok bombáztak Harkivban, és menekülniük kell. Mivel Szasa és párja, Makszim a 350 km²-es Harkiv másik részén éltek, mint ahol a bombázások történtek, így nem is hallották azokat. Szasa álomittasan visszaaludt. Nem akarta elhinni, hogy az oroszok megtámadták őket, főleg hogy előtte úgy hitte, hogy ha Putyin ígéretének ellenére mégis csak hadgyakorlatoznak Lukasenkával közösen, akkor a Donbass lenne az elsődleges célpont. "Úgyse fognak megtámadni minket" - állította korábban orosz nemzetiségű édesanyja (Harkiv régió 2001-es népszámlálási adatai alapján 25,6%-os orosz kisebbséggel büszkélkedhetett, ám az oroszul beszélők száma elérte a 44,3%-ot). Miért bombáznának civil lakóházakat, amelyekben oroszok is élhetnek? Szasa visszaaludt, majd egy órával később ismét hívást kapott az iskolától, amelyben történelmet tanított, hogy a háború miatt ne menjenek be tanítani, illetve hogy a későbbi instrukciókról értesítve lesznek. Ekkor már felébresztette Makszimot, akinek programozóként csak később kellett volna dolgozni, majd nem sokkal később újabb telefont kaptak egy barátuktól, aki már azonnal nyugatra indult. Búcsúzott és biztatta őket, hogy ők is meneküljenek, amíg csak lehet. Harkiv az otthonuk, és elsőnek nem is volt könnyű elfogadni, hogy nekik is menniük kell. Bíztak benne, hogy csak ideiglenes hadiállapotról van szó, így elindultak az üzletbe, ahol már pánikvásárlás zajlott, így alig sikerült jelentősebb mennyiségű ételt felhalmozni.
Harkivi élelmiszerboltok, a háború kitörésének napján. A fotókat Szasa készítette.
A harkivi eseményekről többek között a Telex is beszámolt.
Fekete füst emelkedik a Harkivhoz közeli repülőtér területe felől 2022. február 24-én reggel – Fotó: Aris Messinis / AFP
Ukrán tűzoltók megpróbálják eloltani a tüzet, miután légicsapás érte az ukrajnai Harkiv megyei Chuhuiv lakóparkot 2022. február 24-én
– Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / AFP
Szasa és Makszim ekkor még Harkivban maradtak. Szomszédok segítségével egészítették ki élelmiszer tartalékaikat, valamint a már menekülő barátaik által hátrahagyott élelemmel egészítették ki, akikkel telefonon tartották a kapcsolatot. Végül, mivel a helyzet nem csitult, ők is a menekülés mellett döntöttek.
Az ukrán vasút a háború kezdete óta erőn felül dolgozik, többek között, hogy a lehető legtöbb civilt kimenekítse a háború súlytotta területekről. Szasa és Makszim február 28-án a vonatállomásra mentek, hogy elhagyják a várost, ahol éltek.
Az általuk látogatott pláza egykor, és nem sokkal a menekülésük után.
Szasa Ukrajna Harkiv főterén, még a háború előtt.
Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat egyik munkatársa a városháza épületét nézi a központi téren a lövések után az ukrajnai Harkivban 2022. március 1-jén, kedden. Orosz csapások sújtották Ukrajna második legnagyobb városának főterét és más polgári helyszíneket. (AP Photo/Pavel Dorogoy)
A nyugatra tartó vonatok zsúfolással teliek voltak, a következő vonat viszont szülővárosukhoz, a Donyeck régióbeli Bahmut felé ment, így végül szüleik után indultak, hogy meggyőzzék őket a menekülésről. Szinte az üres vonatra szálltak fel, amelyet el is térítettek végül, mivel az eredeti útvonalat szintén támadás veszélyeztette. 50 km-re a város előtt szállították le Szasáékat. Egy barátuk autóval végül elvitte a szüleikhez. Próbálták meggyőzni őket, hogy meneküljenek, ám ők nem akarták elhagyni otthonukat, amelyet az évtizedek alatt felépítettek. Itt vették fel a kapcsolatot bahmuti származású barátukkal, aki Pozsonyba járt egyetemre, és átmeneti szállást ígért nekik. Bahmutból március 27-án indultak busszal Kramatorszkba, onnan vonattal Uzsgorodba, át a határon, busszal Nagymihályba (Michalovce).
Harkivi vonatállomás 2022. március 8. Forrás: Mirror
Ukrajna nagyságát jól jelzi, hogy a határhoz való eljutás is közel másfél napig tartott. A határátlépés sem volt könnyű, mivel az ukrán férfiakra hadkötelezettség vonatkozott. Makszimnál szerencsére ott voltak a dokumentumok, amellyel bizonyíthatta, hogy egészségügyi okok miatt harcképtelen, nem besorozható. A bürokrata azonban elutasította, lévén minden emberre szükség van a hazájuk védelmében. Szasa nem akart elmenekülni a szerelme nélkül, ezért újra megpróbáltak a határátlépési kérelemre pecsétet szerezni, így harmadik jóváhagyási kérelmüket végül jóváhagyta ugyanaz a bürokrata.
A határátlépést követően a szlovák állam által biztosított buszokkal Nagymihályra (Michalovce) szállították őket, ahol egy éjszakát töltöttek az egyik iskola kollégiumában, a kijelölt menekültszállón. Másnap vonattal Pozsonyba indultak a már említett barát után.
Mindennapok a Csallóközben
2022 február 24-én Attila korán kelt, hogy kicserélje a pelust. Harmadik gyermekük másfél hónapja született. Amikor meghallotta a hírt, hogy mi történik Ukrajnában, azonnal megszületett benne az elhatározás: felszabadítják egyik szobájukat, és ha tudnak segíteni fognak a menekülteknek.
Kati és Attila a Rebbid alkalmazáson keresztül válaszol Szasa és Makszim jelentkezésére, akik március 30-án beköltöztek. Az elkövetkezendő hetekben egyre közelebb került egymáshoz a két család, barátokká váltak. Amikor tavaly májusban meglátogattam őket egy nagyon közvetlen kapcsolatot láttam köztük, besegítettek a háztartásban, legyen szó akár a bevásárlásról vagy a gyermekekkel való felügyelésről, akiken lehetett látni, hogy szeretik őket. A kommunikáció is meglehetősen lendületesen működött. Kati önszorgalomból már korábban tanult némi orosz nyelvet online segédanyagokat használva, ami jó kiindulópontnak bizonyult az ukrán nyelv tanulásához is.
Május végére már ukrán/szlovák kevert nyelven kommunikált, Attila szükség esetén angol szavakat is bevont. Elmesélték, hogy az első hetekben képtelenek voltak az otthon történtekről beszélni, majd ahogy már bizalmas és családias viszony alakult ki, úgy tudtak elkezdeni beszélni az átélt háborús traumákról.
Az otthon maradt családtagjaikkal, barátaikkal az okostelefonokon keresztül tartják a kapcsolatot. Szerencsésnek vallják magukat, hiszen többé kevésbé mindketten tudnak távúton dolgozni, bár a szlovákiai árak közepette nem lennének egyszerű helyzetben segítség nélkül. A szlovák állam 7 eurot fizet visszamenőlegesen minden éjszakáért, a befogadóknak. Ezt októbertől 10 euróra növelték.
Szasa és pedagógus társai távúton online segédanyagokat küld a 8 éves diákjai szüleinek, hogy legalább ilyen módon tudják segíteni a gyermekek oktatását. Sokuk Ukrajnán belül maradt, de van aki szintén menekült az országból az anyjával, vagy nagyszülőkkel, szerencsésebb esetben az apjukkal együtt. Természetesen ez a forma tanítás egy háború közepén sose pótolja a békeidőkbeli tanítás minőségét és szociális kapcsolatokat, melyeket normális esetben kap a gyermek az iskolalátogatás során. Szasa az egyetemet is folytatta távúton, elmondása szerint megesett, hogy valamelyik professzorával 1 órára megszakadt a kapcsolat a bombázások miatt - szerencsére azonban eddig még nem lett baja.
Makszim egészségügyi problémái miatt kap szociális támogatást Ukrajnából, ami átszámolva 20 eurora jön ki, cserébe kevesebb támogatás jár neki a szlovák államtól menekültként. Programozóként azonban ő is tud tovább dolgozni távúton. Beszélgetésünk során angolul “home office”-ként kérdeztem rá (nem pedig “remote”-ként), amely eléggé lesújtóan hat utólag, tudva hogy azon túl, hogy az otthonuk (home) lebombázták az oroszok, még a cégük szervereit is menekíteni kellett Lvivbe. Elmondták, hogy Ukrajna azon régiójában a Krím-félsziget oroszok általi annektálásig sose volt jelentősebb probléma az ukránok és az oroszok között. Makszim egyik nagyapja pedig orosz ortodox lelkész volt. Szasa anyja orosz, Szasa is orosz nyelvű tankönyvekből tanult. Mindkettejüknek számos orosz barátja vagy rokona van, magyarokat Csallóköz előtt nem ismertek.
Attila, Szasa, Kati, Makszim - 2022. Május 21.
Fényképet készítette: Pataki Tamás
Kati és Attila tapasztalatai júniusban
Riporter: Milyen csatornákon próbálkoztatok segíteni? Milyen nehézségekbe ütköztetek?
Kati: Például a Pomoc pre Ukrajinu (Segítség Ukrajnának) honlapon keresztül?
(Amit a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériuma (Ministerstvo dopravy a výstavby Slovenskej republiky) üzemeltet.)
Adtunk nekik is engedélyt, és mi is felraktuk az ingatlant a portálra. A támogatáshoz az ügyintézés azért volt nehézkes, mert nagyon kevés és nehezen fellelhető információ volt, hogy is kell pontosan intézni, mit és hol kell beadni. Utána már rendben volt, viszont ezért lecsúsztunk pár napról, mert nem tudtuk, hogy először az idegenrendészeten át kell őket jelenteni, hogy a tartózkodási helyük már nálunk van. A legnagyobb gond szerintem az volt, hogy a hivatalban sem volt túl sok információjuk a dolgokról, azt sem tudták szegények milyen adatokra van szükség és hova kell beadni.
Körülbelül egy hónapja laktak már nálunk, amikor hívtak a segélyszervezetektől, hogy szabad-e még a szoba. Ekkor jelentkeztek náluk is, hogy tudnának nekik helyet biztosítani, ha még szükségük van rá… mikor már egy hónapja az országban voltak. Én úgy látom sokkal jobban működnek ezek a dolgok facebookon, ott van több segítő csoport, ahol segítenek egymásnak az emberek a lakhatással és az ügyintézéssel.
Riporter: Szóval itt is igaz hogy alulról-felfelé szerveződés hatékonyabb a gyakorlatban, mint a felülről lefelé?
Kati: Én úgy látom, hogy igen. Azért ebben az esetben szerintem elég fontos a gyorsaság, és a hivatalos út nagyon lassú. Azt inkább nem is akarom tudni, milyen lehet az iskolai ügyintézés, ha valaki gyerekekkel jön. Nálunk az óvodában a mi gyerekeinknek sincs hely, ezért szeptembertől Dunaszerdahelyre fognak járni a lányok, mert közelebb nem találtunk helyet. Nekem ezt könnyű autóval megtenni, míg egy ukrán anyuka, aki egyedül jön a gyerekeivel nagyon rossz helyzetben lehet.
Riporter: A támogatásokról, segélyekről akartam kérdezni, illetve hogy a gyakorlatban ez hogy néz ki pontosan. Ha jól értettem: Kéthetente kaptak fejenként ételadagot, és ha “invalidosok” voltak, akkor a havi “menekült támogatásuk ” csak 60 euro. Tehát rosszabb esetben a legsebezhetőbb réteg 80 euroból kell, hogy gazdálkodjon a lakhatáson túl. Ez így mennyire igaz?
Kati: A segély egyszerűbb volt elintézni, csak be kellett menni a dunaszerdahelyi upsvar irodába. Ott kitöltöttük a papírokat és kész is voltunk. Mondjuk nagyban megkönnyítette a dolgokat, hogy ideérkezéskor SIM kártyát és számlaszámot a barátjuk segített nekik Pozsonyban intézni. Ezekre van először szükség, mert minden hivatalos papírra kell telefonszám, és lehetőleg számlaszám is. Segélynek ugyanazt kapják mint az itteniek akiknek nincs bevétele: 68,80€/hónap. (2023 január 1-jétől 74 €/hónap, erről itt olvashat bővebben)
Riporter: És akkor Makszimnak az ukrán rokkantnyugdíj segély miatt nincs kevesebb?
Kati: De igen, ez az alap, ebből levonják az 1900 uhr “invalidot”, amit Ukrajnában kap, ami úgy jött ki, hogy körülbelül 20 €-t kapott. Elvileg, ha nem tudna hozzájutni a pénzéhez, akkor nem vonnák le azt. Ami még érdekes lehet, hogy ők 20 és 22 évesek, ami azt jelenti, hogy a szülő köteles őket eltartani. Szóval elvileg, ha a szülők elérhetőek lennének, nem kapnának semmit, de mivel ott maradtak hivatalosan nem tudják őket előkeríteni.
A segélykérelembe kellett beírni, hogy akarnak dolgozni vagy sem. Beírtuk Szasával, hogy szeretne, ezért jött is neki a papír, hogy menjen be a munkahivatalba. Végül csak egy kérdése volt a hivatalnoknak, hogy tud-e szlovákul. Mivel nem tud, ráírta a papírjára, hogy nem felel meg a munkára és ennyi. Kicsit érthetetlen az egészben számomra, hogy a hivatal csak szlovákul kommunikál, annak ellenére, hogy egyértelműen más nyelvű emberekről van szó. Elég sokan vannak szerintem, és már elég idő eltelt, hogy ukrán nyelvű sablon leveleket is csinálhassanak… a kérdőív amit beadtunk kétnyelvű volt, de minden más 100% szlovák. (pedig Szlovákiának elvileg van tapasztalata a többnyelvű ügyintézésben - szerkesztő)
Riporter: Valamit említettek negatív élményt ételosztás kapcsán, hogy talán csak kéthetente mehet valaki, és csak száraz tésztát kaptak csak. Ez lehetséges, jól értettem?
Kati: Igen, kéthetente járnak Pozsonyba segélyért, általában tartós élelmiszereket kapnak: tésztát, pástétomot, konzerveket, esetleg néhány zöldséget, krumplit, répát és ennyi. Az egész adag nem akkora szerintem amiből egy ember akár egy hétig is jól lakna.
2023 Február - egy évvel a háború kitörése óta
A háború kitörésének évfordulójára ismét megkerestem őket, hogy az elmúlt év történései kapcsán felmerülő összbenyomásokra, élményekre és rossz tapasztalatokra kérdezzek. Kati a tolmácsolásban és kérdéseim közvetítésében ismét nagy segítségemre volt.
Riporter: Mi volt Szasáéknak a legrosszabb és a legjobb élményük eddigi itt tartózkodásuk során?
Kati: A legrosszabb élmény számukra az volt, amikor eljöttek a családjuktól, úgy hogy nem tudták hova jönnek, hol fognak lakni, és hogy mikor látják újra a szüleiket. Ezzel szemben a legjobb, ami velük történt, hogy megismerkedtek velünk. Az egyik legkiemelkedőbb pozitív élményük a keresztelő volt.
A keresztelő:
Kati és Attila harmadik gyerekének ugyanis Szasa és Makszim lettek a “keresztszülei”, akik időközben a család részévé váltak, és sokat segítettek a gyerekekkel.
Keresztelő. Balról: Attila, Kati, Szasa, Makszim - 2022 június
Keresztelő. 2022 június
“Mivel nem katolikusok, ezért hivatalosan nem lehettek a kicsi keresztszülei, bár mi úgy tekintünk rájuk. Egyházi jog szerint a keresztség tanúi, nem pedig keresztszülők. Ebben az eseteben nincsenek keresztszülők. Azt, hogy a gyereket hitben neveljük, ami elvileg a keresztszülők feladata, szülőként mi fogadtuk meg.” - tette hozzá Kati.
Bár a keresztelő révén ők is a csallóközi család tagjaivá váltak, számos rokonuk maradt Ukrajnában. Amióta megtudtam, hogy a szülők, nagyszülők Bahmutban maradtak ismeretlenül is aggódtam értük, mivel a híradásokban gyakran elhangzik a város neve, amely jelenleg is a frontvonalon fekszik.
Riporter: Hogy van az otthon maradt család?
Kati: Szasa szülei már eljöttek Bahmutból, jelenleg Harkivban vannak. Makszim szülei és öccse Dnyiproba költöztek. Próbálnak új életet teremteni, a rakétázások, bombázások hangjától sújtott mindennapokban. Valamennyire hozzászoktak már ehhez, és próbálnak a helyzethez mérten normális életet élni.
A 2023. január 4-én közzétett műholdas felvételeken lerombolt lakóházak és kráterek láthatók a kelet-ukrajnai Bahmutban, Makszim és Szasa szülővárosában . Forrás: NBC. Maxar Technologies / AFP - Getty Images
Legutóbbi találkozásunkkor mindketten tudtak távúton dolgozni, külön érdekelt az ezzel kapcsolatos tapasztaltaik.
Riporter: Hogy sikerül távúton dolgozni? Makszim munkahelye: szervereket Harkivból Lvivbe menekítették – IT-sként mennyire működik a háború közepén a munka, mennyire befolyásolja a távúton kívül a háború?
Kati: Makszim ugyanúgy dolgozik mint előtte, azt mondja számára semmi nem változott a munkában.
Pedagógus végzettséggel különösen érdekelt, hogy Szasa, a történelemtanár, hogy látja az oktatás lehetőségeit egy ilyen vészterhes időben.
Riporter: Szasa távúton tanít: gyerekek az osztályból milyen arányban vannak külföldön? Hogy érzi a tanítás hatékonyságát?
Kati: Szasa távúton tanít, ugyanazt az anyagot adja le amit előtte, csak online. Elmondása szerint a gyerekek körülbelül 25%-a olyan helyen van, ahonnan nem tud becsatlakozni az órákra, mert rossz a hálózat vagy egyáltalán nincs is internet. 25%-kuk külföldön van és ott tanul.
Riporter: Gyerekek traumái háború kapcsán: meséltek-e a tanárnéninek, hogy élik meg a háborút?
Kati: A gyerekek nem nagyon beszélgetnek a háborúról, csak azt kérdezgetik mikor mehetnek már vissza az iskolába.
Riporter: Még a legutóbbi találkozásunkkor Szasa említette, hogy tervez hazalátogatni a szülőkhöz. Volt otthon, ha igen hányszor – hogy sikerült visszajutni?
Kati: Szasa eddig kétszer volt otthon, azt mondta minden oké volt, az út zökkenőmentes volt, a határon sem volt gond, nőként simán tudott utazni. Férfiak vannak gondban a sorozás miatt.
Riporter: Lejár márciusban a vízum? Ez valami különleges egyéves vízum, amit az ukrán menekülteknek adtak? Mik a közös terveitek a jövőre nézve, tartani fogjátok a kapcsolatot?
Kati: Arról, hogy mi lesz március után nem tudnak semmit, visszamenni egyelőre nem terveznek, de amint véget ér a háború vissza akarnak költözni és segíteni hazájuk újjáépítésében. (2024 márciusáig meghosszabbították a menekültek vízumát). Mindenképp tartani szeretnénk a kapcsolatot hosszútávon is, azután is hogy hazamennek. A háború előtt volt repülőjárat pozsonyból Harkivba, reméljük amint lehet megújítják azt.
Az ukránok tapasztalatai mellett kíváncsi voltam a csallóköziek megélésére is az elmúlt évből.
Riporter: Szerinted mik a legszebb és legkeserűbb élményeteitek az elmúlt évben? Mennyire érzekeltétek az egyébként a statisztikákban felkúszó ukrán-ellenességet az országban? És mit tettek cserébe a boldogulásért?
Kati: Negatív élményeink nem nagyon voltak, nem kaptunk sárdobálást a családon belül és kívül sem, legfeljebb csodálkozást, amiért 3 kisgyerek mellett befogadtuk őket. Szerencsére eddig sehol nem találkoztak ukránellenes hozzáállással. Jó élmény sok volt, voltunk együtt kempingezni, kirándultunk Bajmócra és Bécsbe is, elmentünk az olasz tengerpartra, együtt ünnepeltük a karácsonyt decemberben a mi naptárunk és szokásaink szerint,ami nagyon tetszett nekik.
Voltunk Szasával Pozsonyban koncertezni, és tervezzük, hogy elmegyünk Bécsbe egy másikra. Nagyon jól egymásra találtunk, ebben nagy szerencsénk volt. Az egyetlen nehézség, hogy a gyerekek nem értenek ukránul, bár a legkisebbik szerintem igen, a nagyobbaknak (3-5 évesek) nehezebb. Arról, hogy miért vannak nálunk és mi történik Ukrajnában teljesen nyíltan beszélünk a gyerekekkel, persze nem részletezve a szörnyűségeket. Szeretnénk megtanítani nekik, hogy jó és fontos dolog másokon segíteni.
Kirándulás Bajmócon 2022 április vége.
“Karácsony decemberben a mi naptárunk és szokásaink szerint” - Kati
Ukránellenesség a szlovákiai közhangulatban
Hogy az olvasó véletlen se gondolja, hogy a magyar család hozzáállása általános jelenség, és hogy csak nagy naivitásból írtam a cikk elején a „menekülteket dehumanizáló narratívákkal... menekültellenességet válthattak ki az emberekben.”, íme pár példa hoaxokra és uszító propagandára a szlovák médiatérben:
Egy NGO 25 ezer eurot ajánlott házvételre a menekülteknek. A rendőrség Hoax ellenes oldala is rendszeresen felhívja ezekre a figyelmet. Sőt az aktuality.sk is összeszedett ezekből egy csokrot: betegségeket terjesztenek, elveszik a munkát, miattuk van gyógyszerhiány.
Az ukrán menekültek elleni uszításból politikusok is kiveszik a részüket, például a szlovák parlament elnöke is így tett pár hónapja. A szélsőjobbos és egyéb ellenzéki politikusok is rendszerint uszítanak, sőt a közelgő választások miatt egyre fokozzák ezt, amelyek hozzájárulnak a közhangulat lezüllesztéséhez, a menekült- és Ukrajna ellenesség növeléséhez. A GlobSec 2022 decemberében közzétett felmérése kimutatatta, hogy a V4-es országok közül Szlovákiában a legnegatívabb az ukrán menekültek megítélése.
A fiatal ukrán pár tehát jól láthatóan szerencsés, amiért nem találkozott a V4 országok közül legjellemzőbb ukrán menekült ellenességgel, és egy elfogadó családnál lelt menedékre. Nem is beszélve arról, hogy ez időközben sokkal többé is vált egy pillanatnyi hajléknál. Ami Katit és Attilát illeti, talán ők is hasonlóan látják ezt a helyzetet, amelyben saját elmondásuk szerint még többet kaptak, mint amennyit valaha nyújthattak ilyen körülményekben. Az ismeretlenekből először barátokra majd, a barátokból “keresztszülőkre” tehettek szert, a kötelékük pedig egy apró szál emberség mindannyiunk számára, akik találkozhattak a történeteikkel.
Szasáék tapasztalatai ugyan egyedülállóak lehetnek a háború borzalmai után ért szerencsés helyzetükben, sokan azonban ma is bizonytalan elláttás mellett, vagy kiszolgáltatott helyzetben lehetnek az országban. Ha szeretnél tenni valamit értük Szlovákiában, a szerkesztőség figyelmedbe ajánlja a Človek v ohrození (Ember a veszélyben), vagy a Pomoc pre Ukrajinu (Segítség Ukrajnának) civil szervezeteket. Támogatásukat az ő nevükben is köszönjük.
Illusztrációt keszítette: Kecskés Anikó