Ismét mögöttünk egy elnöki választás. Ismét egy része a lakosságnak úgy érezte, hogy a kisebbik rosszat választja. De, ez ugye nem is csoda, hisz tökéletes elnökjelölt nem létezik, a pluralista elektorális demokráciák sokféle, parallel egymáshoz létező világnézetei által ez lehetetlen. Sosem lesz tökéletes elnökjelölt, így a választók legtöbbje kénytelen valamiféle kompromisszumot kötni lelkiismeretével, s leadja a voksát olyan személyre, aki nem passzol teljesen a választói profiljához. De egy elektorális demokráciához az is hozzátartozik, hogy a választók nyomást gyakorolnak a politikai jelöltekre és megválasztott politikusokra, hogy azok tényleg képviseljék őket és érdekeiket, hisz ők a kollektív adóból fenntartott képviselői a népnek, így az adott választónak is. Ez persze az ellentett irányba is működik. A jelöltek kampányuk folyamán különböző taktikákkal formálni tudják a választók véleményét, s szüntelen azon dolgoznak, hogy úgy befolyásolják a választók véleményét, hogy az ő értékrendjük passzoljon nekik.

​

A mai világban ez különösen gyorsan és egyszerűen megy, hisz az internet, és főleg a közösségi médiák segítségével fénysebességgel lehet választók százezreinek egy szüntelen információs folyamot kínálni. Az, hogy ilyen módon félrevezetések, téves információk, dezinformációk és hazugságok is nagyon gyorsan tudnak terjedni, elkerülhetetlen. Az, hogy a választók ezeket a hamis információkat megkérdőjelezés nélkül elfogadják, már elkerülhető lenne. De ahhoz a klasszikus médiáknak sokkal függetlenebbül és nyitottabban kéne tudósítaniuk, de ami még fontosabb, a választóknak kiváló analitikus és kritikus gondolkodással, valamint elegendő idővel kéne rendelkezniük, hogy felülvizsgálják a szocmédiákon elterjesztett információkat.

​

Sajnos nem ez az eset Szlovákiában, sem megannyi más nyugati demokratikus országban. A 2016-os Brexit-szavazás és az USA-i elnökválasztások óta megváltozott az elektorális demokráciák működése a világon, s az elkövetkező évek geopolitikai és világgazdasági nehézségek miatt egyre rosszabb állapotba kerültek. Azok a választások erősen befolyásolva voltak mindenféle dezinformációk és nyílt hazugságok terjesztésével és azok terjesztésének normalizálásával. A 2016-os év harangozta be a posztvalóság korszakot, ahol már mindegy, ha egy politikus vagy más hatalmi pozícióban lévő személy állításait kő kemény tényekkel kiforgatjuk, ahol az állításoknak már nem kell, hogy valós alapja legyen. Ez a trend tovább erősödött a covid-pandémia és az Orosz-Ukrán háború kitörésével, valamint az egyre fejlettebb algoritmusok könnyű hozzáférésével.

​

A 2024-es szlovák elnökválasztás is a sok dezinformáció és az évtizedek alatt halálra spórolt oktatásügy áldozatává vált. Így történhetett az, hogy míg az országot olyan komoly problémák veszélyeztetik, mint az egészségügyi ellátás folyamatos hanyatlása, az infrastruktúra elavulása, a környezeti és éghajlati problémák megoldása, az oktatási intézmények alulpénzelése, a kisebbségi és általános emberi jogok eltiprása és a kulturális élet és azzal a szólásszabadság aláásása, ezek nem játszottak akkora szerepet a választók többségének aggodalmaiban, mint az, hogy az elnök háborúba küldi a lakosságot, engedélyezi az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát és más olyan dolgok, amire az elnöknek nincs is hatásköre.

​

Sajnos a Fico-kormány első hat hónapjában véghez vitt lépések a jogállam leépítéséhez sem voltak elegendő red flagek arra, hogy a választók felocsúdjanak, hogy a fake-szociáldemokraták táborából induló jelölt nem jósol semmi jót a lakosság számára. Peter Pellegrini jelentős előnnyel győzött Ivan Korčok felett, s így az elnöki posztra egy olyan személy kerül, aki saját szavai szerint is a kormány elnöke akar lenni. Így hát feltételezhetjük, hogy azokat a törvényeket, amiket a Fico-kormány most óriási tempóban fog próbálni átnyomni az Orbán Viktor által létrehozott és több nyugati országba exportált kézikönyv szerint, Pellegrini szemrebbenés nélkül alá fogja írni, még ha az hátrányos a lakosság számára. A lényeg a hatalom és a vagyon megtartása.

​

Ivan Korčoknál legalább ott volt a remény, hogy egy kicsit blokkolná a Fico-kormány destruktív tevékenységét, annak ellenére, hogy a progresszív és liberális szerep, amit játszik, nem egészen meggyőző, és főként a neoliberális gazdasági világnézetében jelenik meg. Így már csak az ellenzék maradt, mint ellensúly. Az ellenzék pártjainak pedig fontos tanulságokat kell levonniuk ebből a választási eredményből, de azoknak is, akik azt szeretnék, hogy az országban a progresszív ideák elterjedjenek.

​

Az ellenzéknek, főleg a PS-nek, valamint a progresszív aktivistáknak meg kell találniuk az utat arra, hogy megszólítsák a munkásosztályt, azokat az embereket, akik a neoliberális gazdaságpolitika következményei alatt a legjobban szenvednek. De ehhez a kapitalizmuskritikát fel kéne venniük portfóliójukba, és az emberi egyenlőséget nem csupán identitáspolitikai alapokra kéne építeniük. Ha az elszegényedett, kizsákmányolt vidéki lakosság valós panaszait, mint a munkalehetőségek eltűnését, az alacsony béreket, az alig létező vidéki tömegközlekedést, a nehezen hozzáférhető egészségügyi ellátást, az elöregedett oktatási intézeteket és az infrastruktúra lebomlását nem fogják komolyan venni, akkor azon választók frusztrációját és kétségbeesését a Fico-kormányt alkotó jobboldali reakciós pártok – igen, sem a Smer, sem a Hlas nem szociáldemokraták – fogják instrumentalizálni saját hatalmuk kiterjesztésére és megtartására.

​

A migráció, a kisebbségek jogai és együttélése szimplán identitáspolitikával nem megoldható, szükséges ahhoz a társadalmi osztályok szolidaritása és az uralkodó osztály által elkövetett bűnök megnevezése és bírálása. Ez szintén így van az éghajlati és környezeti problémákkal. Környezeti igazságosság nem létezik társadalmi igazságosság nélkül.

​

Egyúttal arra is rá kéne mutatniuk, hogy azok az emberek, akik egyetemi végzettséggel rendelkeznek és egy irodában valamilyen nagy- vagy kisvállalatnak adminisztratív munkát végeznek, egy egyetemen kutatnak vagy egy kórházban dolgoznak, vagy kisvállalkozók, akik beleadják lelküket vállalatuk kiépítésébe, azok ugyan úgy a munkásosztályhoz tartoznak, mint az autószerelő, a földműves, a pincér, a vízszerelő és az asztalos. Az uralkodó osztály az, aki felosztja a munkásosztályt további osztályokba, hogy további divíziót keltsen köztük.

​

A háborús bűnök megnevezésénél is konzisztenciát kéne mutatni. Ha kritizáljuk az orosz imperializmust és mind azokat, akik Ukrajna elfoglalását és elpusztítását támogatják vagy legalábbis indifferensek vele szemben, akkor legyünk kritikusak a nyugati, USA által vezetett birodalommal szemben is, aminek mi is manapság részese vagyunk. Hogyha az önjelölt liberális politikusok, aktivisták és médiák hangosan elítélik Putin illegális támadóháborúját és tisztán látják a rezsimje által elkövetett háborús bűnöket és a népirtásra utaló indítékokat, de nem képesek vagy nem is akarják ugyan ezeket a bűnöket és indítékokat Izrael gázai népirtásánál megnevezni, vagy az elmúlt évtizedek iraki és afganisztáni háborújával kapcsolatban megemlíteni, illetve a Dél-Amerikát és Afrikát folytonosan destabilizáló neokoloniális machinációkat elítélni, akkor az nem az imperializmus és barbarizmus őszinte kritikája, hanem csak üres propaganda egy másik imperializmus javára.

​

Ha a progresszív tábor nem fog konzisztenciát mutatni világnézetében, akkor nehéz lesz meggyőzni a tömegeket. Nehéz lesz meggyőzni a tömeget arról, hogy az ukránoknak segítsünk fegyverekkel és más anyagi segítséggel az orosz megszállás elleni harcban, ha másokat a mi nevünkben szállnak meg szövetségeseink.

​

Már a Fico-kormány megválasztása egy új fázist harangozott be demokráciánkban, Pellegrini elnöki posztja ezt csak még jobban megerősítette. A progresszív pártoknak és aktivista csoportoknak mobilizálniuk kell magukat, intenzív felvilágosító kampányokat kell indítaniuk, hogy új társakra és választókra találjanak azok között, akik a Fico-kormányt alkotó pártokra és azok jelöltjeire szavaztak. Ráadásul erős társadalmi mozgalmakat kell létrehozni, hogy nyomást gyakoroljunk a kormányra és az új elnökre, hogy megértsék, hogy ők, mint politikusok, a társadalmat és a közjót szolgálják, nem pedig a saját zsebüket, családjukat, barátaikat és oligarcha donorjaikat. Az ilyen emberek hatalomra jutása az a pont az elektorális demokráciákban, amikor óriási tüntetésekre, sztrájkokra, felvonulásokra és nagyszabású polgári engedetlenségre van szükség, hogy túléljen, amúgy nagyon gyorsan átváltozik a rendszer egy autokrata rezsimre. Az uralkodó osztály csak annyit ad meg a népnek, amit kiharcol, s ha a nép nem áll ki jogaiért és szabadságáért, nem özönlik ki az utcákra és terekre, akkor a jogállam elvész és az elektorális demokrácia vagy átváltozik egy oligarchák által finanszírozott cirkuszra, vagy teljesen eltűnik. És ha elérjük azt a fázist, akkor már csak a forradalom segíthet rajtunk.

​

A nálunk megfigyelt trend, a hazugságok terjesztése, a manipulált fényképek hivatalos használata a kampányokban, a hamis kampányhonlapok létrehozása a politikai ellenfél nevében manapság az összes elektorális demokráciában megfigyelhető. A valós problémák nem megnevezése és a fake news és dezinformációk terjesztése a társadalom megosztása céljából normalizálva lett.

​

Így hát Szlovákiában a társadalomnak nem csak maga között, de a környező ország megosztott társadalmaival is szolidarizálnia kell. Lehetetlen feladatnak hangzik. De két hónap múlva ismét voksolni megyünk, az európai választásokon, és ott megint lehetőséget kapunk, olyan képviselőket választani, akik talán pozitív hatással lehetnek az egységes Európa, így Szlovákia jövőjére. Ezekre is szüntelen nyomást kell gyakorolni. Úgy, mint az otthoni politikusokra. És ezt a demokratikus nyomást az Európai Unió országaiban koordinálva kell felépíteni.

​

Az emberi jogok és a szabad társadalom védelme nehéz feladat, főleg az algoritmusok által támogatott, dezinformációkkal elárasztott posztvalóság korszakban, és nagyon deprimáló látni, hogy mennyi embertársunk hagyja magát megtéveszteni azok által, akik egyáltalán nem szolgálják javukat. De meg kell találni az örömöt a harcban, és tenni kell. Ezt az éghajlati és környezeti változásokkal és destruktív háborúkkal megspékelt korszakot csak akkor fogjuk tudni átvészelni, ha létrehozunk egy erős, valós információkon és racionalitáson, empátián és közösségen alapuló társadalmi összefogást.