Egy emberi lény
1. rész
Pataki Tamás
Olvasási idő: 9,5 perc
Magazinunk létrejöttekor a célkitűzésem az volt, hogy olyan témáknak járjunk utána, amelyeket fontosnak tartok a szlovákiai magyar kisebbség számára. Azon belül is olyan kérdésköröknek szerettem volna több figyelmet szentelni, amelyek lecsúsztak az eddig munkálkodó lapok hasábjairól. Így amikor egy szombat délután a facebook hírfolyamban feltűnt egy rég látott, és különleges ismerős, kaptam az alkalmon és felhívtam egy interjú után érdeklődve.
Ez a bizonyos ismerős ugyanis azontúl, hogy aktív alkotója egy konzervatív kisebbségi pártnak; alapítója egy romatörténelem-kutató egyesületnek; és főállásban oktató egy vidéki iskolában.
Az következő három részes interjúban részletes bemutatásra kerül Zoli szakmai háttere, véleménye az őt ért rasszista megnyilvánulásokról és a pártjával való véleménykülönbségének okai a közelmúlt népszámlálása kapcsán.
1. rész
Párbeszédünk elején múltjáról kérdeztem Zoltánt, akit minden bizonnyal már elég korán foglalkoztatni kezdett a politika. Elmondása alapján az érdeklődés belső indíttatású volt, azonban apjától is jó mintát kapott, aki egy civil szervezetet irányított szülőfalujában, Csoltón, és egy ideig képviselő is volt. Szülei állítólag mindig is támogatták céljaiban és aktívan terelték az oktatás irányába. Támogatásuk annyira átitta törekvéseit, hogy a gimnázium befejezése után végül pedagógus végzettséget szerzett Komáromban, és a mai napig is aktívan tanít.
Az események akkor kezdték igazán a politika felé fordítani, amikor még egyetemi évei alatt, egy pályázat keretén belül Csáky Pál (hajdani Európai Parlamenti MKP-s képviselő) mellett gyakornokoskodott. Bevallása szerint az itt töltött idő inspirálta később a Felvidéki Tudományos Diákkonferencián való részvételre, amelyen az EU menekültügyi stratégiáját vette górcső alá.
Jelenleg a tanítás és az önkormányzati munka mellett politológiát hallgat Nyitrán, és a Felvidéki Magyar Romák (FeMaRo) civilszervezet alelnöke.
Kitaszítottsági licit
A Felvidéki Magyar Romák szervezete, vagyis a FeMaRo 2017-ben alakult és szorosan kapcsolódik az MKP-hoz. Az alapító Váradi Zsolt így nyilatkozott:
„A gyerek nem látja a jó utat, s a későbbiekben nekünk, cigányoknak nagyon nehéz munkát találnunk. Ezért is szeretnénk ebbe a régióba új munkahelyeket hozni, de még csak az út elején vagyunk.”
Mivel nem találtam leírást a szervezet programjáról vagy működéséről, ezért még a beszélgetésünk előtt megkértem Zolit, hogy vázolja azt fel körvonalakban. Elmondása szerint elsősorban kulturális programok szervezésével foglalkoznak, bár a programjukban számos szakpolitikai kérdés is szerepel, mint pl.: munkahelyteremtés a déli régiókban, a magyar anyanyelvű romák eladósodásának kezelése pénzügyi tanácsadással, a magyar iskolák fontossága és továbbtanulás biztosítása. A felsorolt és kitűzött célok közül egyedül a kulturális programok szervezésével kapcsolatban találtam információkat a beszélgetésre való felkészüléskor.
Bár Zoli 2020 elején vált a FeMaRo alelnökévé, amiről a magyarországi Nemzetpolitika sajtószemle is beszámolt, kevés konkrétumot sikerült a programból megvalósítani, lévén, hogy a pandémia állítólag számos tervüket keresztülhúzta. Zoltán ugyanakkor elárulta, hogy a nemrég alakult MKP-s Roma Bizottság számos szakpolitikai témát emelt a saját hatáskörébe, így a FeMaRo többé-kevésbé megmarad a kulturális programok szervezésénél.
Érdeklődésemre, hogy a másik gömöri magyar-roma szervezettel, a Purt-tal milyen a viszonyuk, általánosságban elmondta, hogy kielégítő és nem zárkóznak el az esetleges későbbi együttműködés lehetőségétől, akár az MKP-Híd pártpolitikai érdekeitől függetlenül.
A Purt egyébként roma nyelven hidat jelent, és céljukként 2013-as megalakulásukkor a magyar romaközösségek problémáinak és javaslatainak begyűjtését, kiértékelését és közvetítését tűzték ki.
Tóth Zsuzsanna, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház cigánymisszió koordinátora egy riportban annó így jellemezte a két szervezet közötti különbséget:
„ A PURT szervezet jól működik, ha valamelyik faluban felújított buszmegállót, utat, járdát stb. látunk, az jó eséllyel a PURT segítségével készült el.”
A riport továbbá így folytatta: A környéken „hidas” szervezetnek tartják a PURT-ot, mivel több szállal is a Híd párthoz kötődik, de Tóth Zsuzsanna szerint a szervezetben párthovatartozás alapján nem szelektálnak (…)
„Az MKP, vagy MKP-val együttműködő szervezet (FEMARO) terepmunkát nem végez. A FeMaRo ugyanis fesztiválszervezésben jeleskedik, két hónap alatt háromszor hívták meg Bangó Margitot.”
A múlt polarizációját elég jól tükrözi az a jelenség, hogy Gömörben egymástól függetlenül két szervezet is foglalkozik a helyi magyar romákkal, ugyanakkor egyik sem jelenthető ki pártfüggetlennek és lehet pont emiatt, egyik sem mutatott túl sok hajlandóságot eddig a kooperációra. A kooperáció hiánya egyébként viszonylag általános jelenség a szlovákiai roma szervezetek között, derült ki az EDUMA civil szervezet által készült beszélgetésből.
A Szövetség /Alianca létrejötte ugyanakkor ezt a helyzetet is felülírhatja. Zoltán pedig elmondottjai alapján szintúgy szorgalmazna egy erősebb együttműködést. A két gömöri szervezetről bővebben itt olvashatsz
Szegregált padok, hátrahagyott székek
Beszélgetésünk egyik legfontosabb része az oktatással kapcsolatos témakör volt, amelyben Zoli egyaránt beszámolt diákkori és pedagógusi tapasztalatairól is. A 2011-2012 között Morvai Tünde és Szarka László által írt „ A magyar tannyelvű iskolák választása Dél-Szlovákiában. Gömöri, mátyusföldi és zoboralji gyakorlatok” című tanulmány az iskolaválasztási trendek mellett számos olyan következtetést vont le, amelyek elsiklani látszottak a köztudatból. Zoli ezért a tanulmányból kibontakozó kérdéseimen túl reflektált azok társadalmi jelentőségére is.
H.Z: Pedagógiai pályámat a Szádalmási Alapiskolába kezdtem, két és fél évet tanítottam ott. Tavaly februárban jöttem át Rozsnyóra, a Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskolába. (…) Az ember pedagógusként tisztább képet kap arról, hogy milyen környezetből is érkezik a gyerek. Ha kicsit jobb környezetből, jobb családi körülményekből kerül iskolába, akkor jobb kedve van, hajlamosabb a tanulásra és odafigyelésre az órákon, mint aki a mélyszegénységből jön. (szerk.: annál nehezebb a helyzete). Mindig úgy szocializálódik az ember amilyen közegből jön.
Az iskolák hiába ragadják ki a gyermekeket 5-6 órára az otthoni környezetből, a fő ingereket mégis onnan hozzák. Próbáljuk az iskolában nevelni, oktatni a diákságot, de a fő mintát azt otthon sajátítják el.
" Meg kell mondani, nem könnyű feladat, de meg kell vele birkózni."
H.Z: Egyébként lehet, hogy már ezt is meg lehetett volna oldani a rendszerváltás óta, ugye eltelt több mint 30 év. Az Európai Unióból és számtalan helyről kaptunk, kapott már az állam anyagi és morális támogatást is integrációs törekvésekre, de ennek ellenére 30 éve nincs megoldva ez a kérdéskör.
A kisiskolák gyengébb felszereltsége, valamint a szlovák nyelv oktatásának színvonala szintén mérvadó szemponttá vált a családoknál. Ennek következményeként előfordul, hogy a helyi, kisebb települések iskoláiban egyfajta szegregált oktatás kezd kialakulni a roma diákok nagy aránya miatt. Az így szegregálttá vált kisiskolákban az egyébként is szociálisan hátrányos helyzetből induló roma gyerekek még inkább hátrányba kerülnek, ráadásul számos esetleg pozitív hozadék nélkül, amelyet a nem roma gyerekekkel való interakció során megtapasztalhatnának.
A korábban említett tanulmányt idézve:
„Egyre több gömöri kisiskolában a tanulók többségét a roma származású családok alkotják, a kisrégiókban is megállíthatatlanul felgyorsulni látszik az a szegregációs folyamat, amelynek eredményeképpen a magyar szülők a városi vagy magyar többségű körzeti iskolákba küldik gyermekeiket, a helyben lakó roma családok pedig gyakran magukra maradnak a kistelepülések által fenntartott magyar tannyelvű iskolákban. Ez a szegregációs folyamat több helyen már nemcsak az iskolában érezteti hatását, hanem egész települések alakulnak át paraszti magyar falvakból szinte kizárólag romák által lakott községekké.”
Tamás: Zoltán, mik a tapasztalataid a felolvasottak alapján?
H.Z: Ez sajnos így van és ha a jövőbeli helyzetet vizsgáljuk, akkor ez problémához fog vezetni. Amikor én voltam általános iskolás ez a jelenség még nem volt érzékelhető. Akkoriban az alsó tagozaton is vegyesen jártunk (szerk.:az iskolába.). Ha most nézek ugyanarra a falusi iskolára, beigazolódni látom a tanulmány azon részét, mely szerint oda már csak roma származású diákok járnak, a magyar tanulókat városba, vagy nagyobb községekbe íratják a szülők. Sajnos ebben azt a problémát vélem felfedezni, hogy ha otthagyják egyedül azokat a roma gyerekeket, akkor az otthonival azonos közösségi impulzusokat tapasztalják, míg ha vegyesen járnának az iskolába, akkor másféle szociális ingerek is érnék őket; és nem csak az órákról beszélek, hanem főképp a szünetekről,
a gyerekek közt eltöltött időről, amikor együtt vannak.
Ha megtartanák ezt a szokást, hogy vegyesen járna iskolába roma és nem roma gyerek, szerintem az a későbbi kapcsolataikban is közelebb vinné őket. A szegregáció viszont növeli a távolságot a gyerekek között. Mi még úgy nőttünk fel, hogy vegyesen jártunk, és nagyon jó barátságaim születtek nem roma emberekkel is, de ha elválasztva, szegregációban szocializálódnak, akkor még talán barátság sem lesz köztük, ha felnőnek. Ez hatalmas problémákhoz vezethet.
Zoltán megerősítette, hogy sok roma családnál az iskolaválasztásnál szempont az iskolák által kínált szociális támogatás, mint például a magyarországi Bethlen Gábor Alap által is kínált juttatás a magyar iskolákat választó szülőknél. A Morvai-Szarka tanulmányban erről így fogalmaztak saját terepmunka alapján: Gömörben annak a magyar anyanyelvű roma családnak a dilemmájával szembesültünk, amely a magyar és szlovák iskola közt részben kénytelen volt az iskola által kínált szociális szolgáltatások alapján dönteni.
H.Z: Hát sajnos ez van, ahogy az előbb is beszéltünk a szociális helyzetről, illetve érintettük az oktatást is valamilyen szinten (…) vissza kell térnem ismételten oda, hogy hatalmas probléma az, hogy a szociális helyzet nagyban befolyásolja az oktatási körülményeket,
mivel a szülőt nagyban befolyásolja ez az 50-70 euro közötti összeg is.
Úgyhogy ilyen mélyszegénységre kell gondolnunk, ha Gömörről, illetve a keletibb részekről beszélünk egészen Bodrogközig. Viszont azt hozzá kell tennem, hogy ha összehasonlítjuk a szegregált romákat szlovákiai viszonylatban, akkor a magyar ajkú romák sokkal jobban élnek, mint a szlovákajkúak. Még ebben is van különbség egyébként (…) DE nálunk magyar romáknál is igaz (a szegregált romák esetében), hogy akik kint a telepen élnek, sajnos ugyanúgy hatalmas problémát jelent a szociális helyzet.
A tanulmány megállapította azt is, hogy a gömöri településeken érezhetően visszaszorulóban vannak az együttélést, és ezzel együtt a közös oktatást elfogadó magyar szülői vélemények. Továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy sok helyen a mélyülő szociális, kulturális különbségek és a gyakori helyi konfliktusok miatt az iskola nem képes kezelni a két csoport közös problémáit.
„Még azok a szülők is, akik nem íratják a gyermekeiket a városi iskolába, legtöbbször átmeneti, az alsótagozat idejére érvényes megoldásnak tekintik a helyi roma többségű iskola választását. Ennek okaként általában nem a roma tanulók túlsúlyát vagy az ő tanulási, magatartásbeli problémáit említik első helyen, hanem a falusi kisikolák gyengébb felszereltségét és az egybevont osztályokban folyó tanítás gyengébb minőségét.”
Výučba slovenského jazyka
Tamás: Mennyire jellemzőek a tanulmányban írtak a szülőfaludra?
H.Z: Óvodánk és alsó tagozatos iskolánk is van, és ez 100%-ban jellemző a falusi iskolákra Gömörben. Csak pedagógusi tapasztalatból tudok erre válaszolni. Sajnos a magyaroknál is igaz, hogy azért íratja szlovák iskolába a gyermekét, hogy a későbbiekben könnyebben érvényesüljön az életben. Ez a romáknál is így van, és egyre nehezebb egy olyan iskolai kampányt szervezni, hogy a magyarok és a magyar ajkú romák is maradjanak a magyar iskolákban.
Nevezhetem ezt egyféle asszimilációnak, beolvadásnak is, mert ha szlovák iskolába megy a gyerek, akkor több mint valószínű, hogy nagyobb részt a szlovák kultúrát fogja magába szívni, szlovák egyetemet fog választani, szlovák közösségben fog tovább tanulni. Ha egyetemre megy valószínű, hogy nagyvárosban köt ki, ahol nem kell használni a magyar nyelvet, hiszen Nyitrán, Pozsonyban, Zólyomban és Kassán (szerk.:veszünk például) főrészt a szlovák nyelv használatos.
Ez egy nagy probléma, de szerencsére Magyarországon is van egy nagyszerű nemzetpolitika, van egy nagyszerű Rákóczi Szövetség, amellyel próbálják megtartani a felvidéki diákságot is.
Amennyiben kíváncsi vagy arra, hogy Zoltán milyen megítélesekkel találkozott Budapesti látogatása alatt, milyen tapasztalatokra tett szert a cikk írója a Rákóczi Szövetségben és arra, hogy mit tehet az átlagember a köztudat formálása érdekében, maradj velünk a második részben.
Az Európai Parlament, a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásáról:
A romani hátterű személyekkel szembeni negatív hozzáállás elleni küzdelem Európában, című jelentésében Az EU Parlament mindkét országot megemlíti, bár ebben az esetben a szegregált oktatás egy más formájára, a “speciális” iskolák problématikájára mutat rá
„…Az illetékes állami hatóságoknak sürgősen és átfogóan el kell kötelezniük magukat a roma tanulók iskolai szegregációjának megszüntetése mellett, növelve részvételüket a teljes oktatási ciklusban, és mindenki számára biztosítva az azonos minőségű és inkluzív többségi tanulást;
Az Európai Parlament sajnálattal állapítja meg, hogy a roma gyermekek sajátos nevelési igényűként való téves diagnózisa továbbra is általános megkülönböztető gyakorlat, ami azt eredményezi, hogy aránytalanul sok roma gyermek jár „speciális” iskolába, mely által elszigetelődik az általános iskolai rendszertől, és gyakran csak alacsonyabb szintű oktatásban részesül…”
Az EU intézmény továbbá emlékeztet az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozataira, valamint a romák iskolai hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatban három tagállam (Cseh Köztársaság (2014), Szlovákia (2015) és Magyarország (2016) ellen indított kötelezettségszegési eljárásokra.
A Parlament felvetései szerint az elmúlt években a Bizottság erőfeszítései ellenére nem, vagy alig történt előrelépés; ennek következtében felszólítja a Bizottságot, hogy értékelje a relevánsan vonatkozó korrekciós intézkedéseket és azok roma gyermekekre gyakorolt hatását. Amennyiben ezeket elégtelennek vagy nem kellően hatékonynak ítéli, utalja ezeket az ügyeket az Európai Unió Bírósága elé.
Illusztrációt keszítette: Imre Virág